2020.05.05.

2Sámuel 21,15–22

https://www.bible.com/hu/bible/920/2SA.21.R%C3%9AF

Minden a maga idejében!

A refáiak palesztin őslakosok voltak, akiket a honfoglaláskor kiküldött kémek is óriásoknak írtak le. Később különleges harci teljesítménynek számított, ha valaki le tudta győzni őket. Az ifjú Dávid a közülük való Góliáttal végzett, noha fizikailag szinte semmiben nem volt pariban ellenfelével.

Dávid idősödő korában sem vonja ki magát e félelmetes harcosok ellen vívott csatákból, s ez mindenképpen tiszteletre méltó. Olyan vezető, aki példájával akar vezetni. Persze volt olyan időszak is az életében, amikor éppen ereje teljében joggal elvárható lett volna ez a fajta élre állás, de engedett a kényelem kísértésének, ami aztán újabb kísértést, végül csúfos bukást hozott magával.

Most, hogy már fizikai ereje gyengül, az ellenség is észreveszi ezt, és ezzel komoly veszélyhelyzet áll elő. Amint kimenekíti egyik embere, hívei azonnal megfogadják, hogy soha többé nem engedik csatába, különben Izrael léte forog kockán. Tudomásul kell vennie, hogy most már azzal szolgálja népe javát, ha távol marad e fizikai ütközetektől, s sokkal inkább az imádsággal vívott csatákba veti bele magát.

Ismerd fel, hogy mikor minek van itt az ideje!

(Sólyom Attila)