2022.01.19.

1Mózes 3,8-24

A bujkálás kezdete

Annyira ismerõs nekem ez a bújócska! Vajon neked is?

Én ösztönösen úgy vagyok vele, hogy hiába tudom, hogy a lehetetlenre vállalkozom, amikor rejtõzködni próbálok Isten elõl, mégis újra és újra megkísérlem. Valahogy muszáj megtennem, amikor rosszat teszek. Olyankor elveszettnek, meztelennek érzem magam, és szégyenemben ijesztõnek, félelmetesnek tartom õt.

Sõt, nemcsak a rejtõzködés, de a hibáztatás is ismerõs. Nagyon is hajlamos vagyok másra hárítani, ha én rontok el valamit. Mintha nem én lennék a hibás valójában. Mindig akad valaki, akire rá lehet kenni a disznóságaimat, s legjobb, ha végsõ soron Istenre mutogathatok, mint Ádám: "az asszony, akit mellém adtál". Aztán jönnek a fájdalmas következmények. Elsõsorban a Sátánra, de Ádámra és Évára nézve is. Éljen vagy ne éljen az ember örökké? Itt úgy tûnik, Isten úgy döntött, hogy ilyen állapotban inkább ne éljen örökké.

Milyen jó hír, hogy Jézusban mégis megjött a már ekkor megígért megoldás: megbocsátva, Krisztusban elrejtõzve örökké élhetek!

Kántor Tamás