Tábori élménybeszámolók 2011

   Az idei nyári táborokat is azzal a reménységgel kezdtük el szervezni, hogy Isten pontosan tudja, mit is szeretne velünk, és ehhez meg is fog adni mindent, ami csak szükséges: külföldi szolgálókat, áldott programot, gyerekeket, testvéri közösséget, segítőtársakat, erőt, békességet és a Lélek örömét. Mindezt megkaptuk, és ennél sokkal többet. Többen láthattuk, ahogy Isten munkálkodni kezd Igéje és Lelke által a gyerekek és fiatalok szívében, ahogy előhoz belőlük kérdéseket, ahogy döntéshelyzetbe jutnak.. Többen hoztak döntést is Jézus követése mellett. Tele vagyunk hálával, örömmel, amikról ezek az élménybeszámolók is tanúskodnak:

“Isten meghallgatta az imáinkat, és felejthetetlen perceket tölthettünk a gyerekek között. Britek és magyarok egy nyelvet beszéltünk, az angolt, de sokkal inkább a szeretetét, így egy igazi csapattá formálódtunk. Sokat tanultunk egymástól.” “Azelőtt a szolgálat sokszor távolinak, homályosnak és bonyolultnak tűnt, de itt jó volt megtapasztalni, hogy Isten „testhez álló” feladatokat bíz rám, legyen szó kiscsoportos foglalkozásról, fordításról vagy kézművességről. ” Kassai Gyöngyi – Nagytarcsa angol tábor

“Számomra -és a gyerekek számára is- hatalmas élmény volt az itt eltöltött idő és mindannyian reméljük, hogy jövőre is találkozunk.” Illés Anna – Miskolc angol-sport tábor

“Azt nem tudom, mennyit tudtam adni –de azt, hogy én nagyon sokat kaptam Istentől az idei tábor alkalmával, bizton állítom.” Weiner Zoltán – Csillaghegy angol tábor

“Igazán mozgalmas és élményekkel teli hét áll mögöttünk. Isten gondoskodását és szeretetét tapasztaltuk végig és már várjuk, idén is lesz-e folytatása év közben a tábornak.” Lamatsch Anikó – Nagytarcsa angol tábor

“Isten összehozott egy csapatot különböző életkorú, személyiségű és ajándékú segítőkből, akik csodálatos módon tudtak együtt szolgálni. Izgalmas volt látni hogyan használta Isten ezt a sokszínüséget, és hogy láthattuk a gyerekek válaszát is. Többen mondták, hogy szeretnék követni Jézust és sokan akartak többet megtudni Róla. Milyen áldás mindennek a részesévé válni!” Moira Goddard – Sajóbábony angol tábor

“A hét legfontosabb részei a személyes dolgok. Leginkább ezekre emlékszem: Az egység és a barátság a csapaton belül, különböző hátterünk és korunk dacára. A bátorító bizonyosság, hogy a munkánk, amit a héten elkezdtünk, folytatódni fog az év további részében is. Az öröm, amikor egy gyermek megkérdezi: „Megismerhetem én is Jézust személyesen?”” Alison Nelson – Balatonőszöd

ÖSSZES TÁBORI KÉP.