Vadóc-versenyek
A Szentírás Szövetség és a Református Pedagógiai Intézet Harry Voß: Vadóc ifjúsági regényéhez kapcsolódóan a 2024/2025-ös tanévben 1-8. osztályosoknak illusztrációs és online olvasóversenyeket; lelkészeknek és vallástanároknak pedig pályázatot hirdet a Vadóc regény órai alkalmazására.
Harry Voß Vadóc ifjúsági regény-sorozatát alapvetően evangelizációs céllal írta. A szerző a nemzetközi Szentírás Szövetség német szervezetének munkatársa. Regénye hazájában már klasszikusnak számít, sikeres tévéfilm- és képregénysorozat is készült belőle. Elsősorban a kisiskolás korosztály számára izgalmas, lebilincselő olvasmány, hiszen a főszereplői hasonló korúak. A nagyobbaknak is ajánlható, hiszen olyan, a mai fiatalokat érintő élethelyzetekről és érzelmekről olvashatnak, amikkel nap, mint nap nekik is meg kell küzdeniük, mint például iskolai bántalmazás vagy családon belüli zaklatás. A felnőttek számára is (szülők vagy lelkészek, hitoktatók) tanulságos ez a sorozat. Elgondolkoztathat arról, hogy vallásos tartalmú szavainkat miért és hogyan használjuk? Tudjuk-e mit és miért mondunk?
A regénysorozat főszereplője Vadóc, egy emlékek nélküli fiú, akire a Schmidtsteiner család tagjai találnak rá egy erdőben, és ezt követően befogadják őt az otthonukba. A sorozat Vadóc ottani életét és azt a nyomozást mutatja be, ahogyan a fiú szüleit keresik. Az egyes köteteknek egy-egy központi bibliai-erkölcsi tanítása is van, amely „csak” egy szál a történetből, mert alapvetően a figyelmünket a rejtély köti le: Kicsoda Vadóc? Mi történt vele? Kik üldözik és miért?
A regényről bővebben itt találhatóak még információk:
https://szentirasszovetseg.net/termek/vadoc-es-a-mult-titkai/
Vadóc és a múlt titkai pályázat
Pályázat lelkészek, hitoktatók, vallástanárok, tanítók számára.
A téma: Hogyan lehet Harry Voß: Vadóc és a múlt titkai című keresztyén ifjúsági regényét hittanórán, gyülekezeti gyakorlatban, táborban alkalmazni?
Pályázni lehet óravázlattal, iskolai vagy gyülekezeti projekt-tervvel (ez lehet egy nap, vagy sorozat).
Beküldési határidő: 2025. március 31.
További részletek: ITT (pdf)
Vadóc és a múlt titkai – online olvasópályázat
Online olvasó pályázat Harry Voß: Vadóc és a múlt titkai című ifjúsági regényéhez kapcsolódóan
- 3-5. évfolyamos és
- 6-7. évfolyamos tanulók számára.
A verseny három online fordulóból álló pontozási verseny.
A versenyre e-mailben lehet jelentkezni 2024. november 4-ig. (A jelentkezést meghosszabbítottuk!)
További részletek: ITT (pdf)
Vadóc illusztrációs pályázat
Illusztrációs pályázat 1-8. évfolyamos diákok számára
Harry Voß: Vadóc és a múlt titkai vagy Vadóc és a mezítlábas óriások című ifjúsági regényekből egy szabadon választott jelenet (fejezet) illusztrálására.
A versenyre három kategóriában lehet pályázni:
- 1-4.osztályos korcsoportban rajzpályázat (egyéni)
- 5-8. osztályos korcsoportban rajzpályázat (egyéni)
- 1-8. osztályos korcsoportban videó-pályázat (3-6 fős csapat)
Beküldési határidő: 2024. november 11.
További részletek: ITT (pdf)
Vadóc könyvbemutató és illusztrációs pályázat díjátadó (2024. június 5.)
Megjelent a Vadóc sorozat 4. kötete!
Vadóc és az éjszakai bosszúálló
